Bacskaisport Sport Milyen az a felnőtt játszótér?

Milyen az a felnőtt játszótér?

hölgy és felnőtt játszótér

A “felnőttek” szóba be van sűrítve többféle jelentéstartalom is, többek között mondjuk az, hogy az adott illető már nem gyerek – ettől függetlenül mindannyiunkban benne él az a kisgyermek, aki valaha szeretett játszani. Nem csoda, hogy szükség van felnőtt játszótérre is.

A felnőtt játszótér nem más, mint olyan parkokban létesített szabadidőközpontok, ahol deszkázni, sportolni, pihenni lehet. Ezeket gyűjtő kifejezéssel jelölhetjük ugyan a felnőtt játszótér kifejezéssel, de van specifikus nevük is, mondjuk a pumptrack pálya egy speciális biciklipálya, mely olyan, mint a gördeszka pályák, csak kisebbek rajtuk a hullámok. Illetve ide tartoznak a kültéri edzőgépek és a tornapályák is.

Mikor lakóparkba költözünk egyszerre számíthatunk hátrányokra és előnyökre is, melyekkel majd ez az életmód járni fog. Ennek az életmódnak a sajátossága az, hogy sok emberrel leszünk összezárva viszonylag kicsi helyen, amivel lehetnek bizonyos kellemetlenségei is, például, hogy a magánéletünk kevésbé lesz privát. Előnye azonban az, hogy igénybe tudjuk venni ingyenesen ezeket a parkokba létesített szabadidős eszközöket a felnőtt játszótéren. Sok esetben a gyerekeknek szánt eszközöket sem teszik messzire ezektől – többnyire a felnőtteknek szánt eszközök tőszomszédságában vannak ezek.

Az a jó az ilyen felnőtt játszótér parkokban, hogy lehetőségünk nyílik a testmozgásra, ennek élvezetét pedig meg tudjuk osztani más helybéliekkel a lakótelepről. A modern eszközök ráadásul teljesen olyanok, mint az edzőtermiek, mégis ingyenesek.

Related Post